És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve
halál Turczi István, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek
negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a
földnek fenevadai által.
Apokalipszis van, a világ megáll forogni. Hogy honnan tudom? Milyen egyéb jel kell nektek a Világvége eljövetelére, mint az, hogy Kulcsár Szabó Ernő kerek 5 oldalon keresztül tárgyalja Turczi István Áthalások (ezt megismételném, mert ennek kell idő: Áthalások) című fantasztikus produktumát az ehavi Alföldben?
Ennyi volt, én csak az ágyon ülök, elbúcsúzom mindenkitől és arra gondolok, mennyi időt pazaroltam futásra az életemből.
What is your idea of perfect happiness?
Good health and a bad memory.
- a Vanity Fair Phil Spectorral, a giga rock 'n roll producerrel készített interjújának első mondata.
De a többi is jó.

Egy megrázó élmény kellett hozzá az urbánus dzsungel egyik párás levegőjű munkahelyén, de Jungle Woman ezennel újra keblére öleli gimiskorának (nem kizárólagos, mondjuk úgy II.-III. nyári szünet) zenei hőseit és ismét Oasist hallgat. És fura, de asszem, még mindig a Standing on the Shoulder of Giants a kedvenc lemezem - lehet, hogy Liam Gallegher minimum Buddhának képzeli magát, de 1. nem csak brit rocktörténelmet írtak, D'you Know What I Mean, 2. így még mindig kevésbé torz az egópercepciója, mint Havas Henriknek, és ez azért nagy szó.
Britpop. Az nemtommi, de én azt mindenesetre nagyon bírom az Oasisben, ahogy Aufhebungolják (khm elnézést tüsszentettem) a brit rakkendrollt, a Beatles-től a T-Rex-ig. És hogy mennyi nafta van ebben a zenében: mindenkinek kötelező a Fuckin' In The Bushes, és persze az is álljon a sarokba, aki nem vágja rá rögtön, hogy a Snatchben a remekelő gypo BP éppen erre "táncol, mint egy tündér." A legnagyobbra most egyébként a Who Feels Love-ot értékelem, kicsit post-Lucy-in-the-sky-with-diamonds-féle zen, de ha nem tévedek, zseniális, és hát, hömpölyög benne az erő.
Állítólag 2008-ban új album, remélem, nem valami MTV puncs. Emberek, Oasis forever.
(Ide is rakok egy fotót Liam Galagherről, a ferde gerincű istenről, ha nem esett volna le valakinek. Nincs gond, nekem is vannak néha lassú napjaim. Oké hónapjaim.)
Agykéreg-diszfunkciók, zavarodott tekintet, kóros vonzódás a giccshez, kényszeres Szex és New York nézés minden második évszakban.
Lányok, itt a(z előreláthatóan) május 30.-án megjelenő SATC the Movie-ból képek, videók, spoilerek a stábtól, aranyat érő infók minden nap. Senkinek nem kell tudnia.
Oké, szóval Jungle Woman kicsit le van égve, nem kicsit, totál tulajdonképpen, NB munkahelyet váltani hónap közepén a fél fizus szitu miatt nagy szopás, egyszóval a mozi helyett is budget megoldásokat kell keresni. A saját otthoni bábozásnál csak eggyel jobb a helyzet: laptopon megy esténként a Drót 4. évadja, de ez a sorozat még a magához képest leggyengébb évadjával is kárpótol egy rosszabb nap után. (Azért ez milyen gonzo-téma átmenet volt, figyeltétek.)
Hm szóval Drót. Gondolkodás nélkül a legjobb sorozat, amit valaha láttam (ebből ugye egyenesen következik, hogy nem vagyok Twin Peaks fan). Az HBO kb úgy működhet, hogy van a Friends, ami 15 évre elég pénzt hoz be, és addig ráérnek a lehető legkomolyabb sorozatokat megcsinálni, pl ezt vagy az Elit alakulatot vagy a Carnivale-t, amit ötvenen néznek egész Észak-Amerikában (ebből kettő meg csak elaludt a tévé előtt).
A készítő ex bűnügyi riporter, ami, ha most elfelejtem ezt a laza öt évet az ELTÉn és megyek a referencializáló olvasat szerint, a nagy hitelességet (lásd még verisimilitude) szolgálja. Szóval bemutatja, mondjuk így, a baltimore-i drogüzletet és az ellenük fel- vagy fel nem lépő rendőrséget, és mindkét (néha egy) oldalt minden szinten: a sarki fekáktól a polgármesteri választásokig, a politikai szarkavarásoktól és visszásságoktól a társadalmi háttéren és immobilitáson át a pénz néha messze elvezető útjáig. Mindez olyan karakterekkel, amik esküszöm, jó, hogy le nem lépnek a képernyőről. Hja és ebben a sorozatban a legutolsó, a háttérben átsuhanó színész is olyan profi, hogy szavam nincs (honnan szedték ezeket a tökéletes gettó arcokat?).
Imádom még a Drótban: a (nyelvi) humort, a dialektusokat és hát ugye meg kell említeni, hogy ez nem csimpiknek készült sorozat. Éljen hát az 5. évad, még ha csak 10 részes lesz is. Addig meg, ha elfogy a Drót, nézzük a Tell Me You Love Me-t.
(És hát a képen a legkeményebb páros, akik magát Stringet is kifingatták: az elokvens Brother Mouzone és Omar, a legnagyobb.)
VÉGRE egy pszichopata, hánytató, nő embergyűlölő reklám, ezúttal a Zalabaromfi Rt.-től, amit a Magyar Reklámszövetség agytrösztjei kivontak a forgalomból - bár nem tudom egyébként, hogy ez most azt jelenti-e, hogy muszáj levenni a plakátokról, vagy csak csúnyán néznek, ha nem. Egyébként a legszórakoztatóbb az egészben a következő levél, amit a bazira kreatív ügynökség tudott válaszolni a betiltásra. Ez van benne:
"A Bizottsághoz a reklámot készítő ügynökség és a reklámozó egyaránt eljuttatta álláspontját, mely szerint reklámjuk elfogadható, és ők mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne sértsenek meg senkit: a képen a hölgy bugyit visel, illetve női mell nem jelenik meg."
Hmm. Nahát. Nem jelenik meg a mell, ez már tényleg majdnem ugyanaz, mintha lovaggá ütnék a csajt. És igaz, ami igaz: amikor kezem-lábam töröm, hogy nehogy megsértsek valakit, én is általában azt csinálom, hogy lefotózom a fehérneműjében és aztán körberajzolom a testrészeit, megfeleltetem őt egy vágóhídra küldött állatnak, majd közlöm, hogy 100% ehető hús. Ez tényleg megtisztelő. Nem is értem, az angol királynő miért nem csinál ilyen kiadványt magáról minden évben.
Az alábbi üzenetváltást egy blogon találtam, egy vidék vs.Budapest témájú elfajuló tömeges egymásnak esés között:
Firkász
2006-11-16 23:31:16
Kedves Emberek!
Kérlek titeket, maradjunk a kulturált véleménynyilvánítás talaján! Népcsoportokat nem gyalázunk! Öncélúan nem köcsögözünk!
Előre is köszi!
dányi
2006-11-20 16:12:38
Tessék mondani, akkor ez azt jelenti, hogy nincs köcsög zsidó? Csak úgy kérdezem
Yesss a Gold Digger és a Touch the Sky után én már tűkön ültem, és végre Kanye West megint odarakja új albumán, a Graduation-ön! És csak hogy megvédjem ezt a hip-hop albumot azokkal szemben, akik csak a buta, szűkhomlokú fekákat látják rugózni az MTV-n, nos, ez nem fmcg-hiphop (feel me): van rajta pl. collaboration a Daft Punkkal, akik aztán nem sok vidéki lagzin nyomják a bugit, meg Mos Deffel és Chris Martinnal is, de nem maradt le a kissé idegesítő és már unalmas zenemágus, Timbaland sem, csak itt egy kicsit megerőltette magát. Első kedvencem a Can't Tell Me Nothing.
Azért Kanyé-ben is van valami a fekák egyfajta reakciós, monstre-önérzetéből:
“Steppin’ outside of the game… If I was just a fan of music, I would think that I was the number one artist in the world .” Hahaha.
Ki gondolta volna, hogy valamiért csak nálunk lesz a Grindhouse egyben, a fake bemutatókkal együtt? (Persze a Kossuthban sikerült a filmek közötti helyről az elejére tenni őket, illteve a mindkét filmhez tartozó főcímet a két film közé rakni, a végére meg semmit, de sebaj, örülünk a sajtszósznak, ha hideg, akkor is.)
A Death Proofban a szövegek és a karakterek jók, na végre, nekem sokkal inkább Jackie Brown meg szállóigék, mint a Kill Bill, én nem vagyok benne a beteg japán cuccokban. Nekem egy Tarantino film = dumák és arcok, meg egy-két olyan gyönyörködtető apróság, mint amikor a Death Proof-ban kétszer is a valós nők a fotóikat másolják.
A Planet Terror meg viccesen gusztustalan (metás az elején a rohadáskór hatásainak bemutatása genitáliákon, amire lehet jól mondani, hogy fuj fuuj és fuuuj). Ahhoz képest, hogy a film B-horror paródia, sokkal jobban nézett ki, mint bármelyik B-horror, amit valaha is szerencsétlenségem volt látni. És hát a Puskalábú Asszony egyértleműen rulez!
The woods are lovely dark and deep, and I have promises to keep and miles to go before I sleep. Did you hear me, Butterfly? Miles to go before you sleep.
RSS